A babajelbeszéddel Andris színesebben, árnyaltabban fejezhette ki gondolatait olyan picin már „mondatokat alkotva”, amikor egy átlagos gyermek csak néhány szót mond.

Andris 10 hónapos volt, amikor elkezdtünk a Beszélő Babakezek-tanfolyamra járni. Körülbelül két hét után jelelt vissza először: reggel pelenkázás közben a madárcsiripelésre jelelte a madárkát. A tanfolyam végére úgy 10-12 jelet használt stabilan, 14 hónapos korára pedig 30 körül. 13 hónapos volt, amikor a beszédfejlődése is hatalmasat ugrott; mára (két hónappal később) nagyjából százas szókinccsel kommunikál, ennek több mint felét olyan hallgató is megérti, aki nem ismeri őt. Olyan szavakat is tisztán mond, mint például „gitár”, „kifli”, „apa”, „nagyi”, „bácsi”, „virág”, „hinta” „zsiráf”, sőt, a Megy a gőzös… dalocska végére már ő „énekli” a palacsinta szót. Közben a kimondható jelek egy része eltűnt (például a nagyszülőké, szülőké), de néhány nehezebb szó mellé még mutatja a jelet, miközben mondja a szót (így mutatja például a helikopter jelét, miközben mondja a saját kis nyelvén: „hejci” – hogy teljesen világos legyen). Ugyanígy megmaradt az „elég” és a „még” jele, gyakran használja őket, nincs is belőle nyűgösködés, sírás: jelzi, ha valamit éppen abba szeretne hagyni, vagy folytatni, mi pedig rögtön értjük. A „sajt” szó még nehéznek bizonyul, és bár a jele sem könnyű, mégis azt használja – akkor is, ha éppen nem látja az ételt, például reggelizés közben, ha nincs elöl sajt, de kér, mutatja a jelét. Előfordul, hogy mondatokat jelel, így május végén (13 hónapos volt) egy szombaton kinézett az autó ablakán, miután megbeszéltük, hogy az eső miatt sajnos nem lehet hintázni – és jelelte, hogy „eső elég”. Máskor apa elbúcsúzott az esti altatáskor, kiment, majd néhány perccel később a félig alvó babánk felült, és azt jelelte: „szia apa”. Kezdettől fogva alkotott saját jeleket is, például a szopizni, vagy az énekelni jelét ő találta ki, ezekhez a mai napig nagyon ragaszkodik. A legmeghatóbb pillanat pedig kétségtelenül az volt, amikor először jelelte vissza nekünk, hogy „szeretlek”.

Nekünk rengeteget segítettek és segítenek a jelek, Andris élvezettel kommunikál akár szóban, akár jelben, és szerintem a jelbeszéd sokat tett ahhoz a magabiztossághoz, amivel megérteti magát az első pillanattól. Sokszor tapasztalom az olyan jeleknél, mint például a „finoman”, „óvatosan”, „állj”, hogy mennyit számít a vizuális inger – abban a pillanatban változik a viselkedése, és egészen máshogy viszonyul a szituációhoz. Hasonlóan segítenek az érzelmek jelei megnyugtatni őt, akár neki, akár valaki másnak van baja: ha mutatom is, hogy az illető „szomorú” vagy „mérges”, „sír” vagy „fáradt”, könnyebben dolgozza fel és alkalmazkodik a helyzethez.

Nagyon jó érzés látni, mennyire okos, és a jelek – és most már a szavak – segítségével rádöbbenni, mennyivel többet tud a világból, mint azt amúgy sejtenénk. Még nem volt egy éves, amikor a jelek segítségével nyilvánvalóvá vált, hogy felismeri és azonosítja a családtagokat fényképről. Azt pedig, hogy egy 13 hónapos baba a szüleim utcájába befordulva jelelje az ülésben, hogy „nagyi” – ezt álmomban sem gondoltam volna.