szülő-gyermek kapcsolat

A válaszkész gondoskodás a jeleléssel bővítve


jelelő családNémeth Zsófia pszichológus. Elsősorban azonban Anyuka, aki igyekszik ráhangolódni a gyermekeire és segíteni őket a kommunikációjukban és az esetleges testvérféltékenység feloldásában.

Olvasd el írását a Beszélő Babakezek programról:

A hónap sikertörténete I. – Szonja és a babajelek

Mostantól minden hónapban bemutatok egy Babakezek történetet. :-) Fogadjátok szeretettel és ha tetszik, osszátok meg, hogy mások is halljanak a babajelbeszédről és a Beszélő Babakezekről.

„Kislányom, Szonja 17,5 hónapos és egy 1 éve jelelünk. Egy kellemes időtöltésnek indult, de mára már szinte mindent meg tudunk beszélni így. Nagyon megkönnyíti a jelelés az életünket. Például nemcsak azt tudja jelezni, hogy éhes, hanem azt is, hogy épp mit enne."

Kezdetben sok türelemre van szükség, de megéri!

Gerendai Zsuzsi, Léna anyukája szerencsére türelmes lélek, így nem adta fel a babajelbeszédet akkor, amikor hónapokig jelelt Lénának, de a kislánya még nem jelelt vissza. Mert ahogy Zsuzsi mondja, „hatalmas ajándék” ez a jelelés. Lénát 13 hónapos korára már 30-40 jel segítette, hogy kifejezze gondolatait és szüleivel kommunikáljon. Zsuzsi így meséli történetüket:

 

Csodás élményeket adott a babajelbeszéd II.

Milla: Nem vártam tőle csodát. De mégis kaptam! Nekünk a jelelés nem csak jó móka volt, hanem annyi minden, hirtelen el sem tudom mondani. Noel egyévesen 40-50 jelet ismert, és amikor a Babakezek tanfolyamra mentünk, annyira megnőtt a tudásvágya, hogy négy hónappal később már 300-320 jel volt a szókincse!

Csodás élményeket adott a babajelbeszéd I.

Csilla: Az én lányom 6 hónaposan mutatta az első jelet, 9 hónaposan a következőt, 10 hónaposan mondatokat alkotott (ekkor még jelekkel). 12 hónaposan több szót mondott már, elkezdett beszélni, de mire aktívan és folyékonyan beszélni kezdett (20 hónapos korában) kb. 200 jelet megtanult és használt.

Ikrek egymás közt

 

A Beszélő babakezek második kötetéhez kapcsolódóan olyan családokat kerestem fel, ahol a sorozat első kötete a család egyik kedvenc olvasmányává vált. Különösen tanulságos, és csodálatos élmény volt számomra a találkozás Varga-Bozsai Orsolyával, és kicsi lányaival.

Élvezte megmutatni, mennyi mindent ismer már a világból

Andi kisfiának, Dominak a fejlődését már másfél éve követem. Nyugodt, rendkívül érdeklődő, értelmes, magabiztos fiúcska. Amikor még nem beszélt 100 jelet is használt a szüleivel való kommunikációja színesítésére. Azóta még több jelet megtanult, de mára már háttérbe szorultak a jelek, illetve új szerepet kaptak:

A babajelbeszéd pszichológus szemmel

„Amit már tud, azt tegyük számára kifejezhetővé eme nyelv szó szerint kezébe adásával”

Horváth-Civa Éva pszichológus és gyakorló édesanya osztja meg velünk véleményét a Beszélő Babakezek programról:

Beszélő Babakezek


A babák okosabbak, mint gondolnánk! Ezt megtudhatjuk a babajelbeszéd segítségével, amikor a kicsiny kezek „beszélni” kezdenek...

A tudományos kutatások szerint a babajelbeszéd hatására nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb lesz a baba, kevesebb lesz a hiszti. A babajelbeszéd segíti a beszéd megértését, azáltal, hogy a hallási ingerhez látási és mozgásos ingert kapcsol, hamarabb kezdenek el beszélni a babák és gazdagabb szókinccsel, kreatívabban gondolkodnak, növekszik az önbizalmuk. Akkor is hasznos, ha már beszélni kezdett a gyermek, mert segíti az asszociációt.
A babajelbeszéd gazdagítja azt, amit a szülők amúgy is csinálnak a babáikkal. Evvel az új eszközzel, a babajelekkel segíthetjük mind a korai kommunikációt, mind a hosszú távú tanulást.

A babajelbeszéd számtalan előnye mellett nekem mégis a legcsodálatosabb az volt, hogy képes voltam bepillantani a beszélni még nem tudó babám gondolataiba,

Feliratkozás RSS - szülő-gyermek kapcsolat csatornájára