Nyulász Péter a Babakezekről


Babakezek koncert és író-olvasó találkozó"A Beszélő babakezek könyvsorozat kapcsán is elmondható, de általánosságban is igaz, hogy jóval kisebb korban el lehet kezdeni a tudatos kommunikációt a kisbabákkal, mint gondolnánk.

A gyerekek a gesztusokkal való kommunikációs formát használják, s mindezt jóval előbb, minthogy a beszédképző szerveik erre alkalmassá válnának. Ha ezt a szülő felismeri, kiválóan tud beszélgetni a kicsivel már akkor is, amikor ő még a szó klasszikus értelmében beszélni nem tud. Nem véletlen, hogy logopédiai terápiákban a mozdulatoknak nagy jelentőségük van, olykor a mozgással előhívott hangoknak fontos szerepe van a beszéd elindításában."

Nyulász Péter pedagógus, író, költő

 

Fotó: Beszélő babakezek könyvbemutató koncert és író-olvasó találkozó, Mesemúzeum, 2014. Közreműködők balról jobbra: Zentai Kata, Kárász Eszter, Molnár György, Nyulász Péter