A mi ügyünk

A Beszélő Babakezek és a The Sorting Bags.
Mi köze egymáshoz ennek a két, látszólag teljesen különböző vállalkozásnak?

A The Sorting Bags azért jött létre, hogy háztartásunkban csökkenthessük a műanyag tárgyak használatát, és ezáltal unokáink számára egy élhetőbb bolygót hagyjunk magunk után.  

A Beszélő Babakezek program segíti a szülőket, hogy boldog, kiegyensúlyozott kapcsolatot teremtsenek babáikkal és közösen átéljék a beszéd előtti kommunikáció csodáját.

Nemes Iringóval, a TSB megálmodójával 2016-ban találkoztam, amikor a 6 hónapos kislányával járt hozzám babajelbeszéd-tanfolyamra. Iringótól kaptam egy szép zsákot ajándékba, mert hálás volt, hogy bevezettem őt a babajelbeszéd világába és látta, milyen sok játékos zsákom van. The Sortig Bags-es címke volt a szép, kézzel nyomdázott zsákon. Gyorsan utánanéztem, hogy mi is ez a The Sorting Bags.

Bevallom, egyből magával ragadott Iringó szemlélete, küldetése, mert nemcsak „egy zsákot” árul, hanem a hulladékmentes háztartás híve. Blogjában kézenfogja az olvasót és segíti megtenni az első lépéseket. Végigvezet olyan megoldásokon, amiket magunk is megtehetünk anyaként, hogy hagyjunk valamit ebből a világból gyermekeinkre.

Iringó munkája számomra példaértékű: globálisan gondolkodik, de az egyénnek ad útmutatót.

Időközben Iringó szemlélete bekúszott a mindennapjainkba és elbűvölő dizájnú zsákjai a háztartásunkba. Majd egyre több zsák került a Beszélő Babakezek tanfolyamokra is.

A Beszélő Babakezek babajelbeszéd-program egyedisége, hogy a haladó szintű tanfolyamokon kifejezetten a JÁTÉKon van a hangsúly, mert az „én ügyem”, hogy megtanítsam játszani az anyukákat a gyermekeikkel.

Ennek köszönhetően óriási mennyiségű zsákom halmozódott fel az egyes játékok tematikus tárolására. Az egyik kedvencem, a TSB-s zsákom: lila-narancs lufikkal díszített zsák (a Babakezek színei!). Innen már csak egy lépés volt a mostani közös projektünk:

Lila-narancs lufis hátizsákot és egy Beszélő Babakezek könyvet nyerhetsz!  

Anyukák élményei:

„Doni odaszaladt Kata egyik játéktartó zsákjához, majd mutatta a cica jelét. Wow! -  gondoltam magamban, hiszen nem sejtettem, hogy egyévesen tudja, hogy abban a zsákban mindig ott van egy cica.”  Évi

„A haladó tanfolyamra már nagy jelkinccsel mentünk, de minden alkalommal sokat tanultunk. Szonja mindig érdeklődve figyelte Kata újabb és újabb zsákjait.” Brigi

„Sok ötletes játékot és jópofa trükköt kaptunk, hogy hogyan tudjuk a jeleket a mindennapi tevékenységbe és játékba ágyazva megtanítani, hogy a jelelés igazi móka és valóban hasznos kommunikációs eszköz legyen.” Dóri

„Először csak a gyermekem játékait tettem ilyen zsákokba, hogy jobban rendszerezzem, ahogy Katától lestem el a tanfolyamon, de ma már a piacon is The Sorting Bags zsákokba szedem a zöldségeket és gyümölcsöket. Azt szeretem benne, hogy a mintának köszönhetően könnyen rendszerezhetem a tartalmát. Így tudom, hogy melyik a répás, hagymás vagy a kenyeres zsák.”  Anna

JÁTÉK

Egy Beszélő Babakezek babajelbeszédes könyvet és egy, az új babakezekes mintával díszített The Sorting Bags hátizsákot nyerhetsz.

Hol? A Beszélő Babakezek Facebook oldalán ez alatt a poszt alatt.

Mit kell tenned?
Ismerd meg a "mi ügyünket"! Örülünk, ha végigolvasod a posztot. Válaszolj kommentben: Mi jut eszedbe a lufikról?  

A megosztás nem feltétele a játéknak, de köszönjük, ha örömmel osztod meg barátaiddal a mi ügyünket.
Tehát várjuk kommentjeiteket ide a Facebook poszt alá.

A játék zárul: 2018. október 19-én 22.00
Sorsolás: 2018. október 20-án este.

Ismerd meg a MI ÜGYÜNKET mélyebben:
The Sorting Bags
: http://www.rootstofruits.hu
Beszélő Babakezek: https://babakezek.hu