Babajelbeszéd testvérek között | Beszélő Babakezek

Babajelbeszéd testvérek között

Háromgyermekes anyukaként van az úgy, mikor az ember lánya már nem tud mit kitalálni, hogy lekösse egy kamasz és két dackorszakos gyermeke figyelmét. Vagy mégis?

babajelbeszed macko jeleNálunk ilyenek voltak a Beszélő Babakezek könyvek. Mikor már semmi sem segített, elővettem egyet és pár pillanaton belül síri csend lett, lekucorodtak hárman a szőnyegre és végiglapozták a könyveket. Közben azon versenyeztek, ki tudja hamarabb mutatni a jelet. Nagyokat nevettek, közben mindig tanultak valami újat, de a legjobb az volt, hogy nagyon jól szórakoztak.

Amikor a második babánkat vártuk, próbáltuk a nagyobbikat minél jobban felkészíteni a kistestvér érkezésére. Persze nagyon izgultunk, mert 9 év korkülönbség van köztük, tulajdonképpen ő már szinte egykének számított. Nem panaszkodhatom, nagyon jól fogadta és imádja a tesót a kezdetektől. De az igazi áttörés akkor jött, amikor 10 hónap múlva elvégeztük Katánál a Babakezek-tanfolyamot. Újabb közös pont lett. Domi nagyon élvezte, hogy taníthatja a kisöccsét és Miló is ámulattal figyelte Domit. Nem gondoltam volna, hogy a jelelés ennyire le tudja kötni egy 10 éves és egy 10 hónapos figyelmét.

szeretlek jeleAmikor megszületett Emma, vele az elejétől kezdve jeleltünk. Miló akkor volt 18 hónapos, még nem sokat beszélt, inkább jelekkel kommunikáltunk. Emlékszem, egyik reggel, amikor Emma ott feküdt a nagy ágyban, Miló melléfeküdt és hosszú perceken keresztül „beszélgettek”. Annyira édesek voltak, muszáj volt lefényképeznem őket. Azt csak később láttam, amikor visszanéztem a fotókat, hogy miközben beszélgettek, Miló a „szeretlek” jelét mutatta. Nagyon sok fantasztikus élményben volt részünk, amiket jelek nélkül nem élhettünk volna meg.

Hihetetlen, hogy mennyi mindent meg tudtak osztani egymással és velünk is. Imádják egymást mindhárman, és bár hihetetlen, de nálunk ismeretlen fogalom a testvérféltékenység. Azt nem mondom, hogy soha nincs veszekedés, mert azért van. De nagyon hamar túllépnek rajta, aminek mindig ölelkezés a vége. Azt sem mondom, hogy nem hisztiznek. Hisztiznek. De arra sem volt példa, hogy amiatt hisztiztek volna, mert nem értjük meg, mit szeretnének. Boldog, kiegyensúlyozott szeretetgombócok.

Béczi Bernadett háromgyermekes anyuka

 

Hozzászólások

Betty76 képe

Erre vágyom én is. A nagyoobb kislányom 9 lesz, a baby most 9. hónapos. Nálunk is nagy a gyerekek között a krkülönbség, aminek én örülök is meg nem is. Attól féltem, hogy nem fognak tudni együtt játszani, de mégis nagyon szereti a nagyobb a kicsit, és a kicsi is nagyon nevetgél, amikor Anna játszik vele. A jelelést még be kell vezetni. A könyvet hol lehet megvenni?

Betty76

Erdősi Bernadett