Egy Pozitív Nap

kapcsolódó nevelésRészt vettem a Pozitív Gyermeknevelés Expon. Fél napot tudtam ott lenni, de így is pozitív élményből jó sokkal töltekeztem. Kedves emberekkel való találkozás leírhatatlanul jó érzéssel töltött el.

Közel 10 éve tartok Beszélő Babakezek tanfolyamokat, ami magával hozta, hogy sok segítő foglalkozású, a válaszkész szülői gondoskodásért elkötelezett, a pozitív gyermeknevelést képviselő és szemléletformáló emberrel kerültem kapcsolatba. És most ott a Lurdy-ban egyszerre találkozni velük!  Köszönöm Vida Áginak, hogy létrehozta ezt az eseményt!

Mivel előadóként magam is részt vettem a programban, nem tudok korrekt beszámolót adni nektek a rendezvényről, hiszen párhuzamosan több helyen nem lehettem, így kimaradtak olyan előadások, amelyek bizony nagyon érdekeltek volna, de összességében ez egy rendkívül színvolnalas rendezvény volt hiteles szakemberekkel.

A hasznos előadások mellett izgalmas programok voltak a gyerekek számára is, így ha a család be tudta osztani, hogy az egyik szülő az előadáson szívta magába a tudást, a másik szülő a gyerekkel szórakozhatott.  

Turáni Szabolcs (Értsünk szót!) előadására sikerült eljutnom, aki az érzelmi intelligencia hasznára világított rá édesapák számára, egyben rámutatott az EQ párkapcsolatban való alkalmazásának jelentőségére is. Hasznos üzenetekkel térhettünk haza.

Jó volt összefutni a tanítványaimmal is, köszönöm a sok mosolyt és kedvességet a gyerkőcöktől!
fotók a pozitív exporól