Először a „Vejedre ütök” című filmben láttam babajelbeszédet…

Sokan már képekről ismeritek Vincét. A Beszélő Babakezek weboldalán, szórólapján is feltűnik a tüneményes, mindig mosolygós kisfiú, mondhatjuk, ő a "Babakezek közösség arca".  Most még többet megtudhatunk róla anyukájától, Koncz Petrától:

Először a „Vejedre ütök” című filmben láttam babajelbeszédet, és akkor nem is értettem, hogy mire jó. Aztán mikor megpillantottam egy újságban Kata hirdetését és utána olvastam a honlapon a dolognak, rögtön megtetszett. Alig vártam, hogy beiratkozhassunk, így 7 hónaposan kezdtünk a jelelést Vincével. Az első jele a „kutya” volt, ezt már a tanfolyam vége felé, kb. egy hónap múlva mutatta, mert annyira érdekelte Anyukámék kutyája (ebből is látszik milyen fontos olyan jelekkel kezdeni, amik felkeltik az érdeklődést). Ez után folyamatosan mutatott új jeleket, igaz eleinte mindent elnagyolva, pl. „szopi”, „pápá”, „madár”, „lámpa” teljesen egyforma volt, de hasonló volt az „apa”, „sapka”, „aludni” vagy a „dolgozik”, „még”, „cipő”. Ezek idővel finomodtak, de addig sem okozott problémát, hiszen szituációtól függően ugyanúgy lehetett tudni mire gondol, mint mikor egy beszélni kezdő babánál találgatjuk, hogy milyen szót mond.

Egy és másfél éves kora között tetőzött aztán nálunk a babajelbeszéd (a Babakezek játszótanfolyamon való részvétel nagyot dobott rajta), ekkor már a szókincse is folyamatosan bővült, de szívesen mutogatott is még, és az új jelek is tetszettek neki. Szerencsére minden jelet úgy hagyott el, hogy amíg nem mondta ki tökéletesen, addig mutatta is, ezért a beszédben sosem volt félreértés. Másfél éves kora körül aztán hirtelen rengeteg szót el kezdett használni, és egy idő után az volt a furcsa, hogy egy kifejezést a jele nélkül is be tudok neki mutatni. Ebben a korban ugyan néhány nem jelelő (kislány) kortársa bővebb szókinccsel beszélt, de azt vettem észre, hogy Vince addig nem volt érett rá, hogy mindent kimondjon, viszont sokkal biztosabban, lelkesebben kommunikált.

Most már két éves, mondatokat formál, történeteket mesél és (anyósom megfogalmazásában) „épp csak azt nem kommentálja, hogy levegőt vesz", amit az egész család és baráti kör a babajelbeszédnek ¬ −vagyis annak, hogy kb. 10 hónapos kora óta tudja közölni, mit lát vagy mit szeretne− tulajdonít. Egy-két dolgot még mindig rendszeresen mutat, akkor is, ha a szó tökéletesen megy, és ha látja rajtam, hogy valamit nem értek, akkor annak ellenére, hogy otthon már nem használjuk, előássa az agyából a jelet és mutatja.

Ezek után természetes, hogy a közeli környezetünkben mindenkit sikerült meggyőzni arról, hogy a babajelbeszéd milyen jó dolog, így ahogy születnek a babák, gondoskodunk róla, hogy Kata ne maradjon tanítvány nélkül.