Élvezte megmutatni, mennyi mindent ismer már a világból

Andi kisfiának, Dominak a fejlődését már másfél éve követem. Nyugodt, rendkívül érdeklődő, értelmes, magabiztos fiúcska. Amikor még nem beszélt 100 jelet is használt a szüleivel való kommunikációja színesítésére. Azóta még több jelet megtanult, de mára már háttérbe szorultak a jelek, illetve új szerepet kaptak:

„Kisfiam 7 hónapos volt, amikor elkezdtük a Beszélő Babakezeket. Bevallom eleinte kétkedve fogadtam, de gondoltam, hátránya nem lehet, így belevágtunk. Szerencsére férjem támogatott, igyekezett elejétől kezdve az általam tanított jelekkel kommunikálni kisfiunk felé. Legnagyobb meglepetésemre már 8,5 hónaposan visszajelelt Domi! Igaz, ekkor még csak nagyon félve mertem elhinni, hogy ez már „igazi” jel. 12-13 hónapos lehetett Domi, amikor már észrevettük rajta, hogy kezd ráérezni a jelek hasznára. Nagyon nagy élmény volt nekünk, amikor beszéd nélkül képes volt elmutogatni, mi jár a fejében. Pl., egy autó fényszóróját az egyik játékon napocskának nézte (hiszen sárga és sugarak jönnek ki belőle), a hernyócskája gömb alakú orrára mutatva pedig jelelte, hogy „labda”. Nagyon élvezte azt is, hogy meg tudja mutatni, mennyi mindent ismer már a világból. Az utcán sétálva örömmel mutatta a madár vagy a kutya jelét, hiszen boldog volt attól, hogy büszkén bólogatunk.

Az első szavak a jelekhez kötődtek. Ugyanúgy próbálta visszamutatni nekünk a jeleket, ahogyan mi tanítottuk neki, vagyis, hogy közben mondja magát a szót is. Jelenleg Domi 2 éves és érthetően, tisztán, választékosan beszél, a jeleket pedig már hagyja el.

Az angol zenehallgatása közben már természetes volt, hogy jelelünk, de csak később jöttem rá, hogy Dominak mennyi haszna van belőle, hiszen a szöveg magyarra fordítása nélkül, a jeleken keresztül értette az angolt.

Nekünk tehát csak jó tapasztalataink vannak és nagyon hálásak vagyunk Katának a jelekért, a kezdeti motivációért és a sok-sok jó tanácsért! Remélem sok szülőnek és babának lesz még benne része!”