Korom Andrea pszichológus véleménye a babajelbeszédről

babakezek tanfolyamonA Babakezek Blog Szakértői rovatában olyan szakértők véleményét mutatom be, akik hitelesek, hiszen maguk is alkalmazták a babajelbeszéd módszerét, valamint a saját szakterületük szemszögéből, ezáltal különböző aspektusból tekintenek a témára. Ezúttal Andi írását olvashatod, aki mindkét gyermekével járt Beszélő Babakezek tanfolyamra. A már iskolás nagyfiával még 2008-ban, a kisebb sráccal 2012 és 2013-ban jártak Babakezek tanfolyamokra.

„A babajelbeszédet egy nagyon jó korai kommunikációs eszköznek tartom. Egy megfelelő anya gyermek kapcsolatban magától is kialakul egyfajta jelrendszer, ezt fejleszti a babajelbeszéd „tanítása”, ami igazából egy nagyon élvezetes játéknak is felfogható saját tapasztalataim alapján. A babajelbeszéd elősegíti babák önkifejezését, hiszen lehetőséget ad a gondolatok átadására még a beszéd beindulása előtt.

Az értheti meg igazán a babajelbeszéd jelentőségét, aki már látott olyan csillogó szemű babát, aki büszkén mutatja az anyjának, hogy mennyi mindent ismer már a világból. Az én kisfiam nagyon szerette megosztani velem, ha az utcán szembejött egy kutya vagy éppen az égen repülő madarat vette észre. A tanfolyamon megtanult jeleket mi saját jelekkel egészítettük ki és sok örömteli percet adott az egész családnak."

Korom Andrea pszichológus, két jelelő gyermek édesanyja

 

További szakértői véleményeket itt olvashatsz: babakezek.hu/blog/tag/szakertoi-velemeny