Marci, Matyi és a babajelek | Beszélő Babakezek

Marci, Matyi és a babajelek

Az élet nem egyszerű két rendkívül aktív fiúgyermekkel. Letti mégis büszkén mesél arról, hogy milyen bensőséges kapcsolat alakult ki Marci és Matyi között a babajelbeszédnek köszönhetően. 
Íme a története:
 

Életem egyik legjobb döntése

A nagyobbik fiammal, Marcival szinte napra pontosan három éve kezdtük el a Beszélő Babakezek alaptanfolyamát. Az első karácsonyára szerettem volna olyan dolgot adni, amire évekkel később is emlékezni fogunk. Életem egyik legjobb döntése volt, amikor ezt a tanfolyamot választottam ajándéknak. A babajelbeszéd azóta is a mindennapjaink része, nem is tudom, mi lenne velünk nélküle. 

Marci majdnem hároméves koráig egy sajátos babanyelvet használt, volt benne minden, hangutánzók, szavak és jelek. Az öccsével, a most egyéves Matyival pedig szinte születése óta jelelünk. Csodálatos érzés egy beszélni még nem tudó babával, kisgyermekkel beszélgetni. Ezt az élményt szerencsére már a második gyerkőcömmel élhetem át.  Ugyan, még nem tudnak együtt játszani - a kicsi még a romboló életszakaszban van -, de a kergetőzés és a kukucs játék mellett remek közös időtöltés számu(n)kra a mondókák, dalok jelekkel való kísérése vagy a könyvek nézegetése.


A jó testvérkapcsolat megalapozása

Sok emlékezetes pillanatunk van, amit a kézjeleknek köszönhetünk. Számomra az egyik legkedvesebb emlék az, amikor Marci a „még” jelére tanította a pár hónapos Matyikát. Az egyik esti fürdetés után azzal szórakoztatta a kicsit, hogy belefújt a pocakjába. Matyinak ez nagyon tetszett, mindketten jókat kacagtak, majd Marci megfogta a két kézfejét, összeérintette és megkérdezte: „Még? Matyita csináljam még?”.

Az élet nem egyszerű két gyerekkel, főleg egy kicsivel és egy picivel. Vannak veszekedések, sírások, hisztik, utóbbiban nagyon ritkán van részünk és nem a megnemértettségből, hanem a határok feszegetéséből fakad. A konfliktusok főleg abból adódnak, hogy a kicsi Matyi nem hagyja Marcit nyugodtan enni, szétszedi a vonatsínt, elvesz egy-két kisautót. Nagyon büszke vagyok Marcira, amikor azt látom, hogy az „állj” jelét mutatva és mondva próbálja feltartóztatni az öccsét és ahelyett, hogy meglökné, a jelben vezeti le a dühét. 

Bízom abban, hogy ez a közös nyelv, amit a kezükbe adtunk megalapozza a kettejük kapcsolatát és hozzájárul ahhoz, hogy jó testvérek legyenek. Már most látni, hogy mennyire szeretik egymást, ovi után örömükben visítozva szaladnak egymás felé. Örülök, hogy belevágtunk a babajelbeszédbe, olyan élményekkel gazdagodtunk, amelyekre örökké emlékezni fogunk.