"Nézd, megint mutatja!" – Zoé és a jelek

Nellinek és Zoénak a távolság nem akadály. Messziről utaznak hetente Budapestre, hogy találkozzanak a jelelő játszópajtásokkal és a támogató anyukákkal.

Ismerd meg történetük:

"Emlékszem, először a nővéremtől hallottam a babajelbeszédről. Ámulva néztem, amikor a 9 hónapos unokahúgom elkezdett jelelni. Már akkor tudtam, hogyha egyszer én is anya leszek, biztosan részt veszek majd egy Beszélő Babakezek tanfolyamon. Így is lett.

Zoéval először az alaptanfolyamot végeztük el. Félve mentem az első babajelbeszéd-foglalkozásra, mert nem tudtam, mire számítsak. Minden aggodalmam elszállt, amikor beléptem a terembe, ami tele volt Zoéval egykorú babákkal. Zoé rögtön feloldódott és játszott a többi gyerekkel. Aztán hétről-hétre tapasztaltam, hogy nemcsak a lányomnak van szüksége erre a foglalkozásra, hanem nekem is. Megismertem sok kedves anyukát, akiknek a történeteit hallgatva sok bátorítást kaptam, mikor éppen ellankadtunk a jelelést illetően. A legtöbb segítséget mégis Kata adta, hiszen folyamatosan jöttek a bátorító e-mailek még a tanfolyam befejezte után is.

Mivel Zoé kétnyelvű, azt gondoltam, nehezebb dolgom lesz, hogy magyarul és angolul is megtanítsam neki a jeleket. Nem így lett. Egyszerűen kiszűri a számára fontos szavakat akár magyar, akár angol társalgás hallatán.

Hónapokig folyamatosan mutattam Zoénak a jeleket. 10 hónaposan a tükör jelét mutatta először, aminek férjem volt az első szemtanúja. Nevetve emlékszem vissza, hogy a férjem lelkesen vitte a lakás összes tükréhez Zoét és csodálkozva jegyezte meg, hogy ’Nézd, megint mutatja!’. Onnantól kezdve szépen lassan tanult hetente-kéthetente újabb jeleket, végül 5-6 jel után már elég volt egyszer–kétszer mutatnom egy jelet és rögtön mutatta ő is.

Azóta a jelelés számunkra az egyik legfontosabb kommunikációs eszközzé vált. Előtte hónapokig nem értettem, hogy ha sírt a lányom, miért sírt, mit szeretett volna. Ma már könnyen megértem, egyszerűen mutatja, mi az, amit szeretne. Nálunk a hisztik nagy százalékban lecsökkentek, hiszen elég csak egy jel, amiből Zoé is tudja, hogy meg fogom érteni, mit kér. Számomra fontos, hogy a lányom tudja azt, hogy velem kommunikálhat, és biztonságérzetet adjon neki az, hogy bár még nem tud beszélni, mégis megértem őt.

Most éppen a harmadik tanfolyamon veszünk részt. Fantasztikus látni, ahogy a gyerekek szivacsként szívják magukba az újabb és újabb jeleket. Bennünket a társaság motivál a leginkább. Vidéken élünk, ami sok szempontból nagyon jó, viszont programok híján sokszor érezzük a hiányát a társaságnak. Jó tartozni egy csoportba, ahová hetente eljárhatunk, élvezzük más gyerekek és anyukák társaságát, új jeleket és játékokat tanulhatunk meg és bátoríthatjuk egymást a történeteinkkel.

Először zavartan jeleltem Zoénak, mikor játszótérre mentünk vagy boltba, hogy mit gondolnak majd az emberek. Ma már természetes része az életünknek a jelelés. Jó látni a csodálkozó arcokat, amikor belépünk valahová és Zoé hiszti helyett egyértelműen mutatja, mit szeretne, én meg persze dagadok a büszkeségtől, hogy milyen okos lányom van!

A mai napig minden egyes új jelet hatalmas sikerélménynek élek meg. Nem gondoltam, hogy már egészen pici kortól önálló gondolataik vannak a babáknak, és abban a szerencsés helyzetben vagyok a babajelbeszédnek köszönhetően, hogy ezekbe a gondolatokba én is beleláthatok."

Fekete Nelli