Babajelbeszéd a nagyszülő szemével: „hihetetlenül élveztük”. | Beszélő Babakezek

Babajelbeszéd a nagyszülő szemével: „hihetetlenül élveztük”.

„Hihetetlenül elveztük, hogy Vince már 8-9 hónapos korában kommunikál környezetével” - kezdetben egy  picit szkeptikus nagymama mesél nekünk jelelős élményeiről.

Amikor Petra lányom először beszélt arról a tervéről, hogy beiratkozik a Beszélő Babakezek tanfolyamra, kicsit értetlenül fogadtam. Féltem, ha a kis unokámnak mindenféle jelbeszédet tanít, akkor vissza fog maradni a beszédben, hiszen jelekkel megérteti majd magát, mint egy néma ember.
Ő azonban hitt abban, amit az oktató állított, hogy ezzel a módszerrel a babák egyáltalán nem maradnak vissza a beszéd tanulásában, sőt…
Elkezdte hát alkalmazni a módszert az unokámnál, mi pedig hihetetlenül élveztük, hogy Vince már 8-9 hónapos korában kommunikál a környezetével. Mutogatta folyton miket lát, hall (kutya, cica, repülő, kismadár stb.). Mi sokszor észre sem vettük, ha elhúzott egy motor vagy egy traktor, de ő addig mutogatta nekünk, amíg nem válaszoltunk neki, amíg nem látta rajtunk, mi is tudjuk, miről „beszél”.
Megmutatta, ha éhes, ha szomjas, sőt még azt is, hogy mit szeretne enni. Sokszor nevettünk nagyokat, mert amikor új környezetbe került és sok inger érte, azt sem tudta, hová kapjon, mit mutasson először. Aztán eljött az a kor, amikor elkezdett beszélni. Azt a szót, amit ki tudott mondani, többé már nem mutatta. Nem tudhatjuk természetesen, mikor kezdte volna el a beszédet a jelbeszéd nélkül, de az biztos, hogy nem késett el a többi gyerekhez képest. Most két éves, természetesen mindent mond folyékonyan, mindent ismétel utánunk. Ha megkérdezzük, „hogy mutatod pl. az ollót?” Ma is megmutatja, emlékszik a jelekre. Rendkívül kommunikatív, állandóan beszél, folyton van közlendője. Úgy érzem, azért ilyen beszédes, mert már korán jó tapasztalatokat szerzett a kommunikációja során, hiszen már nagyon korán megértettük, mit szeretne velünk közölni és mutogatva rengeteget beszélgettünk vele már 9 hónapos korától. Ez szerintem kedvet adott neki ahhoz, hogy továbbra is minden gondolatát megossza velünk.
Ha születik kistestére egészen biztosan ugyanígy fogjuk tanítani, nagyon jó dolognak tartom ezt a módszert.
Ajánlom mindenkinek a Beszélő Babakezek babajelbeszéd-tanfolyamot, akinek babája születik!

 

Szkeptikus a Nagyi?

Ajánlom a korábbi Blogposztot is: babakezek.hu/blog/a-babajelbeszed-es-a-nagyszulo-unoka-kapcsolat

 

Hozzászólások

Zentai Kata képe

Más nagyszülők is így élvezték a jelelést az unokával?


Én meg se mertem a nagymamának mondani, hogy jelelünk a Manóval, mert már a hordozással is nyaggattak. De amikor nálunk voltak és a fiam mutatta, hogy elég volt a hintázásból és enni szeretne. És amikor kérdeztem, hogy banánt vagy körtét hozzak, jelelte a körtét. Na ekkor esett le az anyukám álla. Rögtön érdeklődött a tudományunk iránt és azóta is lelkes rajongója a babajeleknek.


Zentai Kata képe

De jó, Fruzsi! Örülök, hogy végül be lehetett vonni a nagyszülőket is! Csudajó babajelelelést nektek!yes


laughKöszi Kata! Már régóta figyelem a Facebook oldalad! Szuper! Örülök, hogy végre kommentelni is lehet a blogot! Ez eddig hiányzott!


Betti képe

De jó volt ilyet olvasni :) Nálunk az anyósomék részéről teljes ellenállásba ütköztünk,bár most már egyre inkább azt gondolom,hogy ez a személyemnek szól nem a babajelbeszédnek :) Viszont anyukámat beavattam mielőtt Katához indultunk.Nem volt sem lelkes sem passzív talán inkább csak kiváncsi (az is csak olyan szolidan :) ) Már több mint egy éve jeleltünk Milóval,közben már Emma is pár hónapos lett anyukám soha nem kérdezett a jelekről,hogy mit hogyan mutatunk.Nem volt rossz véleménye róla,de nem is mutatott különösebb érdeklődést én meg nem akartam erőltetni.Egyszer úgy alakult,hogy egy délutánt anyu és a húgom vigyáztak Emmára.Mikor mentünk érte anyukám büszkén mesélte,hogy Emma nagyon jól elvolt,de egyszer csak nagyon nyűgös lett semmi sem tetszett neki bármit csináltak vele.És képzeljem el a húgomnak eszébe jutott,hogy ez amit a kis kezével csinál ez a tejnek a jele.Hiába tartogatták,adtak neki teát kitartóan mutatta,hogy ő egy kis tejet kérne :) Kapott tejet és utána újból mindenki jól érezte magát.Ezután anyukám is nagyon büszkén figyelte Miló mennyi mindennek ismeri a jelét.(Azóta persze Emma is lelkes jelelő lett,csak amikor ez történt ő még elég picike volt)

Betti


Zentai Kata képe

Cuki lehetett Miló amikor már mindent megpróbált a család és ő csak jelelte, hogy tejecskét kérne. :-) Jó, hogy ezek után a nagymama bevonódott a "játékba".


Betti képe

Sejtettem,hogy nem leszek teljesen érthető (nagyon este volt már mikor írtam :) bocsánat!) Emma jelelte,hogy tejet kér.Nagyon picike volt még és egyébként ezt az egy jelet ismerte :) Akkor még mást nem is nagyon mutattam neki.

Betti


Zentai Kata képe

... szerintem csak én voltam figyelmetlen. Vagy annyira Milót képzeltem magam elé, mert őt ismerem és Emmát MÉG sajnos nem. De remélem, majd vele is találkozom, csak annyira messze vagytok...


Betti képe

Igen,ez a távolság nekem is nagy szívfájdalom :/ Olyan jó lenne elmenni a játszótanfolyamokra... Nem akarsz jönni Pécs felé bemutató órát tartani? :) Vagy legalább egy könyvbemutatót szervezzetek erre... ;)

Betti


Zentai Kata képe

Hú, a közeljövőben nem tervezem. Talán tavasszal. :-D De Pécs gyönyörű város, már közel tíz éve jártam ott.


Betti képe

Akkor épp itt az ideje újból eljönni,azóta csak szebb lett :) De jöhetsz rögtön Szigetvárra is ;) Itt is vannak anyukák akik nagyon örülnének neked. :)

Betti


Zentai Kata képe

Rendben. Majd beszélünk róla. :-)