Babakezek játszótanfolyamok újra és újra! | Beszélő Babakezek

Babakezek játszótanfolyamok újra és újra!


babakezek játszóTöbb éve tartok Beszélő Babakezek tanfolyamokat, így gyakran a második, harmadik testvér is megjelenik a tanfolyamaimon. Nagyon jó érzés ismét találkozni a családokkal.

A mostani tanfolyamaimon is részt vesz 5 anyuka-gyermek páros, akik évekkel ezelőtt jártak már a nagyobbik gyermekeikkel. A lelkes és kitartó anyukákat kérdeztem arról, hogy miért is jó Babakezek játszótanfolyamokra járni.

„Nagyobbik lányom, Szonja 3,5 éves. Féléves korában kezdtük az alaptanfolyamot. Több játszótanfolyamon voltunk még 1,5 évesen is. – meséli Brigi. – Egy jó közös programnak indult, amiből végül megtanultam úgy játszani a babámmal, hogy meg tudjam tanítani a jeleket, és hamar ki tudja fejezni magát. Nálunk nem nagyon volt sírás, csodálatos harmóniában éltünk, amit, úgy gondolom, ennek köszönhettünk. Emlékszem, még azt is tudtam, hogy szoknyát vagy nadrágot szeretne-e felvenni, sőt azt is, milyen színűt. Vagy tudtam, hogy óvatosabban mossam a fogát, mert jelelte, hogy "fáj".

Úgy tapasztaltam, hogy a játszótanfolyamon sokkal jobban lekötötték a játékok, figyelte, hogyan jelelnek a babák, az anyukák, és persze Kata. Érdekesebb volt, mint amikor itthon leültem mellé a szőnyegre és játszottunk.

A sok pozitív tapasztalat miatt mindenképpen szeretném, ha a kisebbik lányom (Fanni) is tudna kommunikálni a jelek segítségével. Bár a jeleket, a jelelés módszereit és a játékokat is ismerem, a közösségbe járás és a nagyobb élmény miatt kezdtünk vele is játszótanfolyamra járni 8 hónaposan.

A labdák, a buborékok és persze a bohóc volt a kedvence. A bohócot már a kicsi is szereti. Itthon is sok játékötletet megvalósítottunk. Fanni még kicsi, 9 hónapos, most kezdett visszajelelni (az első jele az "inni"). Az már látszik, hogy az alaptermészete, viselkedése más, mint Szonjáé. Kíváncsian várom, hogy a jelelésben mi lesz a különbség.”

„A játékos tanulás, a módszerek elsajátítása és a hangulat tetszik a legjobban” – meséli Enikő.

Barátságok is kötődtek a Babakezek tanfolyamokon: „Timivel 2013-ban ismerkedtünk meg egy játszótanfolyamon, és most is együtt jöttünk újra a tesókkal. Nagyon élvezi Samu a gyerektársaságot, egyszerűen szeret közöttük lenni. Érdekes, hogy a nagyobb gyermekeimnél mások voltak a kezdő jelek, pedig ugyanazt és ugyanúgy mutattam nekik.”

„A Babakezek játszótanfolyam rettentő baba- és gyerekbarát. Végig leköti a babák figyelmét. – meséli Évi. –  Donival mi folyamatosan jártunk az egymást követő játszótanfolymokra, mert a kisfiam annyira szerette és élvezte, hogy mindig alig várta, hogy mehessünk. Én minden tanfolyamon tanultam újdonságot, Doninak talán az állandóság adott bizalmat és kedvet a tanuláshoz, az, hogy kiszámítható volt, milyen játékok lesznek. Egyszer nagyon meglepődtem, amikor Kata elővette a szuper kis játéktartó zsákjait, és az egyik kék zsákhoz Doni odaszaladt, majd mutatta a cica jelét. Wow, gondoltam magamban, hiszen nem sejtettem, hogy egyévesen tudja, hogy a kék zsákban mindig ott van egy cica. Még most is, amikor kimondom Kata nevét itthon, hevesen belelendül a MAJOM jelelésébe utánzó hangokkal kísérve és mutatja, hogy szereti. Ebből kiderül, hogy Doni kedvence a kismajmok lepedőben való dobálása volt a játszótanfolyamon.

Doni most már beszél, de például a szeretlek jelét a mai napig mutatja, ami nagyon megható. Kíváncsian várom, hogy Mirit mi fogja motiválni. Májustól vele is járnunk tanfolyamra.”


Játszótanfolyamok 6 hetente indulnak (nyári szünet kivételével), csatlakozz te is a csoporthoz!
babakezek.hu/idopontok