Babakezek Motyó

Már az első Pici Piacon kiszúrtam Zsuzsómotyó kedves zsákocskáit és egyből tudtam, hogy nekünk még dolgunk lesz egymással. Ancsin Zsuzsa motyói tökéletesen beleillenek a Beszélő Babakezek tanfolyamok zsákjai közé, ezért meg is kértem Zsuzsát, hogy a Beszélő Babakezek könyvsorozat Menjünk sétálni! című kötetének sünis oldalát valósítsa meg 3D-ben.

Babakezek MotyóZsuzsa nagyon ért a rajzok életre keltéséhez, hiszen a TRÉV közösség tagja.
„A „Te rajzolsz, én varrok” tagjaként gyermekrajzból készítek ölelhető figurákat. A motyók pedig a saját terveim alapján készülnek. Régi vágyam volt, hogy egy munkámban ezt a kettőt valahogy párosítsam. Nagyon örültem Kata felkérésének, mert így végre megvalósíthattam!” – mesélte Zsuzsa.

A Beszélő Babakezek könyvsorozat a gyermekek nagy kedvence. Most már a hernyócskát és a sünit meg lehet fogdosni, rakosgatni, elbújtatni a levelek közé és beletenni az odúba, ami teljesen elbűvöli a kicsiket.

A Babakezek Motyót (és a Zsuzsómotyó többi játékát) egy éves kortól ajánlom. A tanfolyamaimon azt tapasztaltam, hogy az egy év körüli gyermekek elkezdenek érdeklődni iránta, de evvel a játékkal még évekig, óvodás korban is szívesen foglalkoznak, egyre önállóbban, már kifinomultabb szerepjátékokat is játszhatnak.

Vannak tanítványaim, akik a nagyobb gyerkőcnek szereztek be egy ilyen Motyót:
„Panka kedvenc játékává vált, velünk van az utazáskor is vagy várakozás alatt előhúzom és máris elmélyülten rakosgatja a darabjait. Ha indulni kell, 2 másodperc és elpakolva! Ez a motyó óriási ötlet, imádom!” – meséli Jutka.

„Amikor a fiam meglátta a kedvenc oldaláról a plüss hernyócskát, sokáig csak meredten bámulta, majd boldogan mindenkinek körbemutatta. Nagyon vicces volt a meglepettsége.” – mondja Ági.

Jöjjetek a Babakezek játszótanfolyamra és játsszunk közösen a Motyóval vagy szerezzetek be egyet a Zsuzsómotyótól!

 

 

Hozzászólások

Zentai Kata képe

Kinek van már Zsuzsómotyója? :-) Esetleg a Babakezek Motyója?

 


Zentai Kata képe

Nézzétek meg a Motyóról készített rövid videót!