A hónap sikertörténete - Álmában jelelte a "nyuszit" | Beszélő Babakezek

A hónap sikertörténete - Álmában jelelte a "nyuszit"

Liza ma már beszél, de hogy is kommunikált a beszéd előtt? És miről álmondott? ;-)
Fogadjátok szeretettel Andi és Liza történetét:


Liza jelel"Liza 8 hónapos volt, amikor elkezdtem neki jelelni és bő 2 hónap kellett ahhoz, hogy az első jellel megörvendeztessen. Először a lámpát mutatta, aztán a ’még’-et, majd a ’kutya’ következett és nem volt megállás, hetente, majd naponta követték egymást az új jelek. Összesen 83 jelig jutottunk, amikor 14 hónapos korában a jelek „elindultak a lejtőn”, ugyanis szavak váltották fel őket. Eleinte még kísérték jelek a szavakat, majd teljesen elmaradtak. Liza másfél éves korára mondhatni abbahagyta a jelelést, mint fő kommunikációs eszközt és mára, 19 hónaposan szinte csak a szavakra hagyatkozik. Ahogy jöttek a jelek, úgy is maradtak el. Mostanában már azt játsszottuk, hogy én mutattam egyet, Liza pedig mondta a megfejtést.

Volt olyan alkalom, hogy Liza álmában jelelt. Egyik délután, szopizás közben az ölemben aludt el és már úgy véltem, hogy alszik egy ideje, amikor jelelte a „nyuszit”. Összetéveszthetetlen volt: a homloka fölé emelte az egyik kezét, az ujjaival integetett hármat, majd visszaeresztette. Feltehetőleg nyuszisat álmodott.

Egy másik mókás eset, amikor András épp golfozni volt és az egyik ütőjét a pályán felejtette. Pont akkor hívtuk Lizával, amikor szedte a lábát visszafelé. Kérdeztem, hogy "... és akkor most kutyagolsz vissza az ütőért?", amikor felcsillant Liza szeme, mutatta a kutya jelét és közben mondta, hogy "bba-bba" (vau-vau). Mi percekig csak nevettünk, annyira mókás volt!

Nagyon sok örömünk volt a jelbeszédben, sokkal könnyebben megértettük, hogy mit szeretne a pici lányunk és annak ellenére, hogy ma már szavakkal adja tudtunkra a kívánságát, néha előhúzza a tarsolyából a ’még’-et, ha valamit igazán szeretne."

Aczél Andrea

 

Hozzászólások

Betti képe

Nagyon cuki. Annyira édesek tudnak lenni, sok vicces szitut köszönhetünk nekik. smiley Andi,azért néha még előszoktátok venni a jeleket? Csak úgy nosztalgiából, játékból... smiley

Betti


Zentai Kata képe

Igen, igaza van Bettinek, ne hagyjátok teljesen a feledésbe merülni a jeleket, még ezernyi jó dolgot lehet velük csinálni.


Acél Andrea képe

Nemrég még azt hittem, hogy teljesen eltűntek, Kati, még beszéltünk is róla, hogy úgy tűnik, nálunk lecsengett, de képzeljétek, jönnek elő, Liza valamiért újra használgatja. :) És amúgy, Kati, igazad volt, angolban is hasznosak. Azt vettem észre, hogy az angol kifejezéseket előszeretettel kíséri jelekkel, mintha "fordítani" akarná nekem, hogy én is megértsem. :D


Zentai Kata képe

Jaj, de jó! Nagyon örülök neki. :-D