Vélemények

Még több szülői véleményt olvashatsz a Blogban.

Csillogó szemek

Az én lányom 1 éves és már 70 jelet használ, rengeteg mindent el tud mesélni velük. Úgy kombinálja, variálja őket, hogy mi felnőttek csak leesett állal nézünk. Látni kéne a csillogást a szemében, amikor lelkesen magyarázza az apjának, hogy hol voltunk délután és miket láttunk! Hihetetlen élmény neki is, hogy szavak nélkül is meg tudja értetni magát, ki tudja fejezni a vágyait. Mi ez, ha nem csoda? :)

Ági és kislánya, Sára

A hisztik a tizedére csökkentek

Barnabás, aki most másfél éves, születése pillanatától erős egyéniség. Mindig halasztást nem tűrő módon adta tudtomra, hogy ő azonnal akar valamit. Sokszor sajnos nem volt egyértelmű, hogy mit szeretne és akkor „vége volt a világnak”.  Olyan módszert kerestem, amely abban segít, hogy megértsem fiamat addig, amíg szavakkal nem tudja magát jól kifejezni. Ekkor találkoztam Zentai Katával, majd jártunk kisfiammal a Beszélő Babakezek tanfolyamára. Azóta Barnabás már elkezdett beszélni, több jelet is használ, és a lényeg, hogy a hisztik a tizedére csökkentek. A módszer révén kialakult egy közös nyelv, amit mindketten tudunk használni, így megértem őt és ő is ki tudja fejezni magát.

Dr. Féjáné Tóth Emese és kisfia, Barnabás
A teljes írás itt olvasható: A hisztik a tizedére csökkentek

Egyre többet megértünk egymásból

Mi a kicsi fiam kilenc hónapos korától járunk Katához a babajelbeszédre - meséli Kriszti. - Elég gyorsan, már tíz hónapos korától jelelt. Nagyon jó érzés, hogy tudom, mire gondol, hogy mit szeret. Sétálás közben hihetetlen jól el tudunk beszélgetni a jelelés segítségével, ahogy felfedezzük a madarakat, cicákat, a kutyusokat, a repülőt, a motort és a HÉV-et. Nagyon szeretünk babajelbeszédre járni, mert úgy térünk haza, hogy mindig egyre többet megértünk egymásból, sokkal többet, mint amennyire a jelelés ismerete nélkül képesek lennénk.

Varga Kriszti és kisfia, Bence

Élvezettel kommunikál akár szóban, akár jelben

Nekünk rengeteget segítettek és segítenek a jelek, Andris élvezettel kommunikál akár szóban, akár jelben, és szerintem a jelbeszéd sokat tett ahhoz a magabiztossághoz, amivel megérteti magát az első pillanattól. Sokszor tapasztalom az olyan jeleknél, mint például a „finoman”, „óvatosan”, „állj”, hogy mennyit számít a vizuális inger – abban a pillanatban változik a viselkedése, és egészen máshogy viszonyul a szituációhoz. Hasonlóan segítenek az érzelmek jelei megnyugtatni őt, akár neki, akár valaki másnak van baja: ha mutatom is, hogy az illető „szomorú” vagy „mérges”, „sír” vagy „fáradt”, könnyebben dolgozza fel és alkalmazkodik a helyzethez.

Babócsy Ildikó és kisfia, Andris
A teljes írás itt olvasható: Élvezettel kommunikál akár szóban, akár jelben

Élvezte megmutatni, mennyi mindent ismer már a világból

Kisfiam 7 hónapos volt, amikor elkezdtük a Beszélő Babakezeket. Bevallom eleinte kétkedve fogadtam, de gondoltam, hátránya nem lehet, így belevágtunk. Szerencsére férjem támogatott, igyekezett elejétől kezdve az általam tanított jelekkel kommunikálni kisfiunk felé. Legnagyobb meglepetésemre már 8,5 hónaposan visszajelelt Domi. Igaz, ekkor még csak nagyon félve mertem elhinni, hogy ez már „igazi” jel. 12-13 hónapos lehetett Domi, amikor már észrevettük rajta, hogy kezd ráérezni a jelek hasznára. Nagyon nagy élmény volt nekünk, amikor beszéd nélkül képes volt elmutogatni, mi jár a fejében. Pl., egy autó fényszóróját az egyik játékon napocskának nézte (hiszen sárga és sugarak jönnek ki belőle), a hernyócskája gömb alakú orrára mutatva pedig jelelte, hogy „labda”. Nagyon élvezte azt is, hogy meg tudja mutatni, mennyi mindent ismer már a világból. Az utcán sétálva örömmel mutatta a madár vagy a kutya jelét, hiszen boldog volt attól, hogy büszkén bólogatunk.

Az első szavak a jelekhez kötődtek. Ugyanúgy próbálta visszamutatni nekünk a jeleket, ahogyan mi tanítottuk neki, vagyis, hogy közben mondja magát a szót is. Jelenleg Domi 2 éves és érthetően, tisztán, választékosan beszél, a jeleket pedig már hagyja el.

Az angol zenehallgatása közben már természetes volt, hogy jelelünk, de csak később jöttem rá, hogy Dominak mennyi haszna van belőle, hiszen a szöveg magyarra fordítása nélkül, a jeleken keresztül értette az angolt.

Nekünk tehát csak jó tapasztalataink vannak és nagyon hálásak vagyunk Katának a jelekért, a kezdeti motivációért és a sok-sok jó tanácsért! Remélem sok szülőnek és babának lesz még benne része!

Korom Andi és kisfia Domi
A teljes írás itt olvasható: Élvezte megmutatni, mennyi mindent ismer már a világból

Oldalak